NET'54 Nuance silver partnerPartnerség: Premium Partner

 

A Nuance filozófiájának alapja, hogy a technológia van az emberért, nem pedig fordítva. Többek között ez a szemlélet tette a céget a beszéd- és képfeldolgozási technológiák világvezető szolgáltatójává. A Nuance intuitív technológiái olyan eszközöket adnak a kezünkbe, melyekkel a kommunikáció informatívabb, hatékonyabb, kontrolláltabb és produktívabb lehet a kisebb cégek, nagyvállalatok vagy akár a közigazgatási intézmények esetében is.

Az általunk forgalmazott portfólióban megtalálhatóak többek között olyan beszédalapú technológiák is, melyek elsőrangú ügyfélkiszolgálást tesznek lehetővé, azon egészségügyi megoldások, melyek leveszik a papírmunka terheit az orvosok válláról és olyan képfeldolgozási technológiák, melyek papíralapú dokumentumokból kereshető digitális anyagokat készítenek.

2013 óta már hazánkban is elérhető az általunk forgalmazott Nuance Vocalizer felolvasó szoftver magyar nyelvű verziója is, amely képes szövegalapú dokumentumok emberi beszéddé alakítására. A felolvasó szoftver által nyújtott előnyök kétirányúságát a Nuance megoldásának másik eleme, a Recognizer beszédfelismerő megoldás biztosítja, amely képes az élőbeszédben elhangzott információk pontos és megbízható dekódolására és adatfájllá alakítására.

 

Amennyiben Ön is szeretné növelni ügyfelei elégedettségét a Nuance megoldásaival, vagy csak többet akar megtudni Nuance termékportfóliónkról, lépjen kapcsolatba velünk elérhetőségeink valamelyikén!

  Információkérés

További partnereink